A nap egy átlagos hétfőnek indult. Ugyanúgy keltem fel, mint a többi napon, felöltöztem, majd elvonultam a fürdőszobába. Elvégeztem teendőimet, majd beállítottam szinte tökéletesre a hajamat, viszont egy kusza tincs nem akart igazán a helyére menni. Már vagy fél órája küszködhettem amikor, Édesanyám rekedtes hangját hallottam a földszintről:
- El fogsz késni, Édesem! - A hang irányába kaptam a fejem, majd még utoljára a tükörbe pillantottam. Felsóhajtottam, elindultam le az emeletről lassú léptekkel. Anya a kanapén feküdt köntösében és egy magazint böngészett. Világosbarna haja kócosan lógott az arcába, szeme alatt karikák voltak, így gondoltam, hogy nem aludhatott túl sokat az éjjel. Megálltam mellette, mire felém fordította fejét és fájdalmasan elmosolyodott. A magazint a kávézóasztalra helyezte, kortyolt egyet a teájából, majd végre megszólalt:
- Légy jó az iskolában! Ne keveredj balhéba megint!
- Én mindig az vagyok! - mondtam ártatlanul mosolyogva. Nyomtam egy puszit meggyötört arcára, jobbulást kívántam, és elindultam az iskolába.
- Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével, Mr. Horan! - mondta a földrajz tanár, miután 20 perc késés után beértem az órára. Az osztályom csendesen végezte a feladatát, amin nem csodálkoztam, ugyanis Mr. Russel a legszigorúbb tanár az iskolában. Képes akár azért is az igazgatóhoz küldeni valakit, ha csak korábban fejezte be a feladatot, mint a többiek, ugyanis "egy igényes munkát nem lehet öt perc alatt elvégezni." Mr Russel nem volt túl vékony, de a "kövér" szó még messze állt tőle. Ritkán borotválkozott, így mondhatni szakáll díszelgett az arcán. Mély hangja csak úgy zengett a teremben, amikor valaki hátra mert nézni. Nap, mint nap elegánsan volt kiöltözve, szemüvegét mindig magánál tartotta, de csak alkalomadtán jutott eszébe felvenni. Feleltetni nem igazán szokott, ami teljes nyugalommal tölt el minket, viszont a dolgozatok annál rosszabbak.
Halkan leültem a helyemre, közben a padtársam, Roy átcsúsztatott egy papírlapot, amire ráírta, hogy mit kell csinálnom. Az óra maradék részében azon dolgoztam, nem tudtam ők mikor kezdték el, de nem akartam kockáztatni. Miután megszólalt a csengő mindenki, velem együtt fellélegzett. Óvatosan felnéztem Mr. Russel-ra ugyanis, amíg Ő nem mond semmit mi sem pakolhatunk.
- Mehetnek! - dörmögte, mint egy medve, akinek épp megzavarták a téli álmát. Mindenki úgy rohant ki a teremből, mint hogyha valami véres horror filmet nézettek volna velünk. A diákok szétszéledtek az iskola hatalmas épületében. Én is elindultam lassan, miközben nézelődtem. Próbáltam rájönni, hogy hol lesz a következő órám, mert miért is tudnám... Elmélkedésem közben barátom, Tucker szakított félbe.
- Hé, haver! Nézd! - rohant oda hozzám, miközben a hosszú folyosó végére mutatott ragyogó szemekkel. Akkor láttam Őt először. Eleinte csak a bakancsa kopogását hallottam, majd megjelent Ő. Hosszú vörös haja lágyan omlott le vállaira. Egy fehér mintás nadrágot viselt, egy fekete felsővel és szürke sállal a nyakában. Kecses járása egyből megtetszett nekem. Úgy festett, mint egy istennő, ahogy végig libbent a folyosón. A lányok összesúgtak miután meglátták Őt. A fiúk nyáladzva bámulták a "friss húst". Páran oda szólogattak neki, hogy "Megjött a vacsora!", meg "Fájt, amikor leestél a mennyből?". Néhányan utána fütyültek, de Ő mit sem törődve ezekkel továbbsétált kihívva ezzel még jobban a kívánkozást a fiúkból. Én csak fintorogva néztem, hogy mit váltott ki belőlük ez a lány. Úgy éreztem, elhányom magam, ha tovább maradok. Elindultam tovább a termet keresni, nem volt kedvem megint elkésni. Édesanyám már így elég beteg, nem hiányzik Neki ez.
Mindenki egész nap az új lánnyal volt elfoglalva. Harmadik szünetre ezt meguntam és elindultam ki az udvarra egyenesen az én menedékemhez. Elbaktattam egyenesen a végéig, ott átbújtam a mellkasomig érő bokor alatt, majd megtorpantam. Olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.
- Khm - köhécseltem, hogy az illető felfigyeljen rám. Megfordult, Ő is annyira meglepődött, mint én.
- Csak nem akarsz már az első nap bajba keveredni?! - vigyorodtam el felé, majd odanyújtottam a karom - Niall vagyok.
- Te vagy ma az első, aki emberszámba vesz - viszonozta a kézfogásomat, egy keserű mosollyal az arcán. Bőre puha volt, érintésére végigfutott a hideg a hátamon.
- Skyler - mormolta halkan, miközben mélyen beleszívott a cigarettájába. Beszélgetni akartam Vele, de egy szó sem jött ki ajkaimon, leültem én is a padra miközben csendesen figyeltem.
- Szóval, hogy találtál rám?
- Én hogy találtam Rád? Te hogy kerültél az ÉN rejtekhelyemre?! - kérdeztem hitetlenkedve.
- Máris van bennünk egy közös tulajdonság: szeretünk elbújni a tömeg elől - vigyorgott rám megvillantva tökéletes fogsorát. Végül olyan jól elbeszélgettünk, hogy mindketten lemaradtunk a harmadik óráról, amit nem is bántam igazán, ugyanis fizikám lett volna.
- Hol jártál báránykám?! - kérdezte vigyorogva az én mindig mosolygós, legjobb barátnőm, Charlotte. Rózsaszín haja hullámosan simult vállaihoz. Mélykék szeme csillogott az izgatottságtól.
- Csak a szokásos... - rántottam meg a vállam. - Nem szeretem a fizikát.
- Cigi szagod van! - morogta és undorral nézett felém. Sosem volt oda meg vissza azért, hogy dohányzom. Igaz nem rendszeresen teszem, de akkor is ellenére van. Mindig is törődött velem. Amikor idekerültem novemberben még kilencedikben Anya munkája miatt, csak Ő állt velem szóba. Azóta persze sokan keresik társaságom még úgy is, hogy nem vagyok egy minta gyerek sem tanulásban, sem viselkedésben. Mondhatni népszerű vagyok, pedig még csak a második évemet koptatom itt.
- Hé, haver! Nézd! - rohant oda hozzám, miközben a hosszú folyosó végére mutatott ragyogó szemekkel. Akkor láttam Őt először. Eleinte csak a bakancsa kopogását hallottam, majd megjelent Ő. Hosszú vörös haja lágyan omlott le vállaira. Egy fehér mintás nadrágot viselt, egy fekete felsővel és szürke sállal a nyakában. Kecses járása egyből megtetszett nekem. Úgy festett, mint egy istennő, ahogy végig libbent a folyosón. A lányok összesúgtak miután meglátták Őt. A fiúk nyáladzva bámulták a "friss húst". Páran oda szólogattak neki, hogy "Megjött a vacsora!", meg "Fájt, amikor leestél a mennyből?". Néhányan utána fütyültek, de Ő mit sem törődve ezekkel továbbsétált kihívva ezzel még jobban a kívánkozást a fiúkból. Én csak fintorogva néztem, hogy mit váltott ki belőlük ez a lány. Úgy éreztem, elhányom magam, ha tovább maradok. Elindultam tovább a termet keresni, nem volt kedvem megint elkésni. Édesanyám már így elég beteg, nem hiányzik Neki ez.
Mindenki egész nap az új lánnyal volt elfoglalva. Harmadik szünetre ezt meguntam és elindultam ki az udvarra egyenesen az én menedékemhez. Elbaktattam egyenesen a végéig, ott átbújtam a mellkasomig érő bokor alatt, majd megtorpantam. Olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.
- Khm - köhécseltem, hogy az illető felfigyeljen rám. Megfordult, Ő is annyira meglepődött, mint én.
- Csak nem akarsz már az első nap bajba keveredni?! - vigyorodtam el felé, majd odanyújtottam a karom - Niall vagyok.
- Te vagy ma az első, aki emberszámba vesz - viszonozta a kézfogásomat, egy keserű mosollyal az arcán. Bőre puha volt, érintésére végigfutott a hideg a hátamon.
- Skyler - mormolta halkan, miközben mélyen beleszívott a cigarettájába. Beszélgetni akartam Vele, de egy szó sem jött ki ajkaimon, leültem én is a padra miközben csendesen figyeltem.
- Szóval, hogy találtál rám?
- Én hogy találtam Rád? Te hogy kerültél az ÉN rejtekhelyemre?! - kérdeztem hitetlenkedve.
- Máris van bennünk egy közös tulajdonság: szeretünk elbújni a tömeg elől - vigyorgott rám megvillantva tökéletes fogsorát. Végül olyan jól elbeszélgettünk, hogy mindketten lemaradtunk a harmadik óráról, amit nem is bántam igazán, ugyanis fizikám lett volna.
- Hol jártál báránykám?! - kérdezte vigyorogva az én mindig mosolygós, legjobb barátnőm, Charlotte. Rózsaszín haja hullámosan simult vállaihoz. Mélykék szeme csillogott az izgatottságtól.
- Csak a szokásos... - rántottam meg a vállam. - Nem szeretem a fizikát.
- Cigi szagod van! - morogta és undorral nézett felém. Sosem volt oda meg vissza azért, hogy dohányzom. Igaz nem rendszeresen teszem, de akkor is ellenére van. Mindig is törődött velem. Amikor idekerültem novemberben még kilencedikben Anya munkája miatt, csak Ő állt velem szóba. Azóta persze sokan keresik társaságom még úgy is, hogy nem vagyok egy minta gyerek sem tanulásban, sem viselkedésben. Mondhatni népszerű vagyok, pedig még csak a második évemet koptatom itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése